Marcsi néni kedves,
Áldjon meg az Isten!
Ilyen szuper tanár néni
a világon nincsen.
 
Mindig csinos, mosolygós, felkészül a napra.
Mikor kicsit lusták vagyunk,
kedvünk helyre rakja.

   
Tanulásnál szigorú, dolgozatnál rendes,
Tudjuk, mikor bajban vagyunk,
értünk mindent megtesz.
 
Szeretjük ha velünk van mert mosolyog a lelkünk.
Reméljük hogy ezután már mindig Vele leszünk.
 
Várjuk a szeptembert, a negyedik évet,
Hogy örömmel töltsük meg majd szerető szíved.
 
(Bea néninek)
Köszönjük, hogy németül tanítasz,
Elfogadjuk, hogy dogákat is iratsz,
Örülünk, hogy sok ötöst osztasz,
Köszönjük, hogy a tanárunk maradsz.
 
Köszönjük, hogy sokat dicsérsz minket,
Például, ha rajzot viszünk néked,
Örülünk, hogy sokat játszol velünk,
Köszönjük, hogy itt vagy nekünk!
 
 
A futásnál megint csaltunk, jöhet a büntető,
Roli bácsi úgy gondolja ettől jön meg az erő,
Szaladunk, ugrunk, mászunk, a lábunk fel-le jár,
Kidobóst akarunk, tudjuk nekünk az jár, nekünk az jár.
A kúper elején minden gyerek izgul,
12 perccel később pedig a csapat holt fáradtan kinyúl.

Roli bácsi a settenkedő indián
nem engedi, hogy futás után megigyam a piám.  
Kedvenc elfoglaltságunk a kidobós és a fogó,
de a kötélmászás csak mazochistáknak jó.
Három év alatt három tanárt fogyasztottunk
pedig ajkukra csak vidámságot és mosolyt fagyasztottunk!


Mi jövünk most, hittanosok,
Szilvi néni, köszönjük,
Veronka bár nem lehet itt,
De majd ideképzeljük.
 
Veled itt a harmadikban
Nem találkozunk sokat,
Mégis ezek az egy órák
Nekem nagyon fontosak
 
Minden héten boldogan megyünk,
Hogy Jézus történetét elmeséld nekünk
Tiszta szívvel, örömmel éneklünk,
Hogy mindenkihez eljusson üzenetünk.


Ha délutánra pörög az óra
 Rend van,csend van,semmi móka.
Mire kész a lecke elfáradunk,
Sütizgetünk, teázgatunk.

A virágokat is ismerjük már,
Tőle tudjuk,hisz ő egy olyan tanár
Dobja az uzsit,mondja a tutit,
Lila haja messziről fénylik,
Ő a mi drága Marika nénink!


Jó iskola több van erre, 
Elvisz bárhova a busz,
Rajtatok múlt, hogy EZT szeretjük, 
És köszönjük, jól vagyunk!

 akadálymentes honlap

Ökoiskola logo


Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=