Az idei tanévben először az alsósok látogattak el a MÜPA-ba, ahol Paár Julcsi: Rókatánc című előadását nézték meg.

A Rókatánc történetében egy rókaszemű legény és egy leány körbetáncolja a főhősöket, a Molnárt és a Molnárnét, aminek következtében a szó szoros értelmében „kifordul a négy sarkából a világ” és varázslatos, próbatételekkel teli kaland kezdődik.

A házaspár útja során számos komikus és tanulságos helyzetbe keveredik. Megfordulnak a vásárban, a nyüzsgő városban, a rejtélyes Tündérkaszinóban, sőt még a betyárok közé is elvetődnek, miközben a Molnár egy ponton elveszíti a feleségét.
A kalandok és próbatételek után a főhősök végül – a klasszikus mesék logikáját követve – sikeresen hazatalálnak, és a történet egy látványos fináléval zárul.

A színpadon a zenészek mellett profi néptáncosok keltették életre a figurákat. A koncerteken a gyerekek és a felnőttek egyaránt élvezetes, interaktív mesevilágba csöppentek.

Az előadás előtt a gyerekek felmentek a spirálvonalban felfelé haladó lépcsősor, a Zikkurat építmény tetejére, ahonnan kiváló kilátás nyílt a Dunára, a Nemzeti Színházra és a Müpára.

 akadálymentes honlap

Aktiv iskola logo

Aktiv iskola logo

Ökoiskola logo

Határtalanul logo

Megvalósult a magyar kormány támogatásával logo


Aktiv iskola logo

Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=