Az 5.A osztály tanulói pár hete technikaórán sikeresen gyökereztettek meg levágott csavart fűz ágakat. Egyszerű módon: vízben, az osztályukban tárolt dunsztosüvegekben!

(Sokan talán nem is tudják, hogy a fűzfa nagy túlélő. Talán az egyetlen olyan ismert fafélénk, amely képes egyetlen porcikájából, a levágott ágából is két-három hét alatt gyökeret hajtani! S ha kellő vízmennyiséget szívhat magába, újjáéled és fává is sarjad).

A három hétig gyökereztetett csemetéket, pénteken a május 3-i technika és rajz órákon az iskolaudvar négy pontján végül kemény munkával, sikerült elültetnünk. Az 5. A osztály létszámának megfelelően összesen 12 facsemetét.

A fiúk oroszlánrészt vállaltak a kétkezi munkából: Boti, Bazsi, Máté és Levente serényen megásták a méretes ágyakat, s a felpuhított és jól megöntözött talajba is ők ültették be a csemetéket. Eközben a lányok is serény munkában voltak, ők mágikus tevékenységet folytattak: sarjadzó, levélhozó faágakat rajzoltak az osztályban. Reméljük, a varázslás sikerült és a facsemeték, melyeket pár hétig még gondozni, öntözni kell, erőre kapnak, és bántódás, ártó szándék nélkül felnőhetnek: hogy árnyékot bonthassanak és jó közérzetet adjanak a budajenői iskolánk minden diákjának.

P.L.

 akadálymentes honlap

Ökoiskola logo


Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=