Kedves Szülők! Kedves Gyerekek! Kedves Kollégáim!
Szeptemberben, amikor megkezdődött ez a tanév, még mindannyian nagy lelkesedéssel, új tervekkel indultunk. Mostanra elfáradtunk.
A kis elsős diákjainknak és az elballagott "nagyoknak" jutott a legtöbb feladat. Az elsősök mindannyian megtanultak írni, olvasni, számolni. Sokan közülük dicséretesen.
A nyolcadikosok a múlt héten elköszöntek, egy olyan ballagáson, ami meghitt volt, és rendkívüli, hiszen idén először tartottuk külön a tanévzárót és a ballagást. Büszkék vagyunk mind a 27 ballagó diákra, hiszen majdnem mindannyian érettségit adó középiskolába kerültek: Bízunk benne, hogy sikeresen megállják majd helyüket az új iskolákban és szép emlékeket visznek magukkal innen a budajenői iskolából. Kassák Lajost idézve: "Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé sohasem mehet el tőlünk egészen."
A Budajenői Iskolában 253 tanulóval zárjuk a tanévet. 13 osztályban 253 tanulónk tanult. 28 pedagógus, 4 nevelést oktatást közvetlen. segítő kollégánk és 3,5 státuszú technikai dolgozó segítette a tanévet.
iskolai szorgalom átlag,: 4,54
iskolai magatartás átlag,: 4,59
Büszkék vagyunk a kitűnő tanulóinkra, akik az idén 60 fő alsós és 16 fő felsős diák lett vannak, és minden diákunkra, aki megtartotta korábbi eredményét, illetve javítani tudott a félévi bizonyítványán.
Büszkék vagyunk versenyeredményeinkre melyek közül több megyei és országos szintű volt. Minden versenyeredményünket publikáltuk és szívből gratuláltunk már az elért eredményekhez.
Gulácsiné Kozma Sarolta tanárnő aranycsengő díjához gratulálunk!
Kedves Polgármester Úr!
Először Önhöz fordulok a köszönetek sorában, hiszen Budajenő Község Önkormányzata minden tanévben támogatja az iskolát, bár nem az önk. tartja fent. Az éves támogatás mellett most még egy nagy interaktív táblát is kaptunk a német nemzetiségi önkormányzattól és a budajenői önkormányzattól.
Kedves Szülők!
A nevelőtestület és tanulóink nevében szeretném megköszönni Önöknek, hogy ebben a gondokkal, ( gazdasági világválság, háború a szomszédban) bővelkedő évben partnereink voltak, segítették munkánkat. Nagy feladat volt az utóbbi2 covidos év után az idei tele programokkal versenyekkel teli évben gyermeküket segíteni és helytállni mindenhol., ahol meg kellett felelniük. Ezt a pörgős életet is újra meg kellett szoknunk.
A covidos évek utóhatását úgy a tanulmányi munkában, mind a szociális életünkben mind a közösségeink, osztályaink életében érezzük.
Nagy feladat volt rendezvényeinket újraéleszteni, amiben a kedves szülők segítettek.Az ünnepségeink és hagyományos együttléteink közül kiemelem az okt 23-át és március 15-ét. Mindkettőre nagyon büszke voltam . A rendezvényeink közül a farsangot és új elemként a nyárnyitó pikniket amit alapítványunk vezetője Bicskey Levente szervezett.
Kedves Szülők!
Köszönöm a kitartásukat, a segítségüket! A lehetőségeikhez képest kívánok jó pihenést Önöknek!
Köszönöm a Szülői Szervezet munkáját. Köszönöm, , hogy sokszor meghallgatták gondjainkat, eredményeinket, együtt gondolkodtak velünk, ötleteikkel támogatták munkánkat. Köszönöm az idei tanévben a 3 interaktív kijelzőt amit az alapítvány vett az iskolának. Köszönöm a pedagógusnapi meglepetést és ajándékot, melyre augusztusban kerül sor.
Remélem, hogy kitartanak mellettünk, hiszen jólesik támogatásuk, segítőkészségük, együttműködő jelenlétük!
Jelképesen az összes szülőnek adom a virágot, Jakosáné Palkó Petra Szisz elnöknek köszönöm a sok segítséget.
Kedves Kollégák!
Ezúton is szeretném megköszönni minden munkatársamnak a tanév során sok esetben nehezített munkakörülmények közötti munkavégzést. Köszönöm a nevelést közvetlenül segítőknek iskolatitkárunknak, ped asszisztensnek rendszergazdának és a technikai munkatársaknak a mindennapos fáradozást, erőfeszítést, ami nagymértékben hozzájárul a Budajenői Iskola pozitív megítéléséhez.
Kiemelten köszönöm és hívom Gulácsiné K. Sarolta aranycsengő díjához!
Gratulálok még György Andrea 100% os pedagógus 2-es minősítéséhez! Nagyon büszkék vagyunk rá is!
Köszönöm két igazgatóhelyettesemnek a megfeszített , precíz odaadó munkát mellyel egész évben támogattak.
Most pedig búcsúzunk néhány kollégától, kik régi –új munkahelyükre mennek, illetve gyermekáldás elé néznek.
Szólítom: Nagy Tímea Mónikát, Fekete Tímeát, Burjánné Heinisch Dianát, Sallai Balogh Sándort.
Mindannyiuknak köszönöm a budajenői iskoláért végzett munkájukat és nagyon jó egészséget és szép éveket kívánok mind a gyereknevelésben mind a munkájukban.
Blaskó Szilvia igazgató