A Budajenői Általános Iskola 53 diákja 14 csapatban versenyzett idén a Természettudományi Csapatversenyen.

Dicséret illeti a 3.a (1 csapat) és a 3.b (2 csapat) tanulóit, mert ügyesen, egymásra figyelve oldották meg a feladatokat, ezen a versenyen először. Köszönjük Csereklyei Dánielné Marcsi néni és Horváth Andrea néni alsós tanítók támogatását, felkészítő munkáját!

Minden gyerek komolyan vette a feladatát, jó hangulatban, igazi csapatként dolgoztak és az elért helyezéstől függetlenül büszkék lehetünk rájuk a jó hozzáállásukért, viselkedésükért! Három felső tagozatos csapatunk került az első tíz közé saját évfolyamában, amelyek közül a nyolcadikosok végül kilencedik, míg a két ötödik osztályból verbuválódott csapatunk 5. helyezést ért el a körzeti fordulóban. Legjobb eredménye a 7.b fiúcsapatának lett, akik az előkelő 4. helyezéssel büszkélkedhetnek.

Eredmények:

9. helyezés Ille Magdaléna, Nagy Botond, Rack András, Sebestyén Zoltán 8. osztály
5. helyezés Burján Berta, Magyar Nóra, Rack Emília, Tanka Zsófia 5. a és 5.b osztály
4. helyezés Csákai Dávid, Tóth Nimród, Venczel Márton 7.b

Díjazott csapat lett az ötödikesek és a hetedikesek csapata. Díjazott tanárok: Gulácsiné Kozma Sarolta és Hudák Istvánné tanárnők.

Gratulálunk!

 akadálymentes honlap

Ökoiskola logo


Iskolánk a Müpa Partneriskola-programhoz csatlakozott

COVID érintettség:
Pozitív COVID tesztje van:
0 fő tanuló
0 fő felnőtt
Karanténban van:
0 osztály

div class=