Lukács Zsuzsanna tanító-fejlesztőpedagógus vagyok. Perbálon élek férjemmel és 3 gyermekemmel.
Elsősorban tanulási nehézséggel küzdő gyermekek fejlesztését végzem, és néhány, sajátos nevelési igényű tanulóval is foglalkozom. Kollégáim kérésére, előzetes szűrést végzek (Sindelar, GMP) azokál a gyerekeknél, akiknek nincs szakértői véleményük, de úgy tapasztalják, hogy képességeiknél gyengébben teljesítenek. Az első osztályosok GOH szűrését minden tanulónál elvégzem, lehetőség szerint iskolakezdéskor. Munkám során nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy óráim jó hangulatban teljenek, a gyerekek szívesen járjanak az óráimra, ott játékos módon történjen fejlesztésük és mindenki sikerélményhez jusson.
„A gyereknevelés és tanítás során az a legfontosabb, hogy egy gyerek mindig tudja, akkor is szeretik őt, ha nem tökéletes, és hogy ezen képes javítani. Ez olyan bizalom egy felnőtt részéről, amit minden korú gyerek megérez. Hogy hisznek benne. Tévedhet és hibázhat. Nem kell tökéletesnek lennie. A világ sem az.”
Tari Annamária
Elérhetőségem: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.